Hát eljött az idő, már megint. Keletiben kupleráj, tíz perccel indulás előtt a vonatot is megtudtuk, hogy honnan megy.
Húsz percük volt Bécsben átszállni. Persze elindulni se sikerült időben, útközben is álldogáltunk egy csomót, majd tíz perc késéssel becsúsztunk Wien Westbahnhofra. Istennek hála!
Csontig tele vonatra szálltunk! Már sejtem, miért került az útnak csak ez a szakasza annyiba, mint az összes többi együtt. Ült velünk két csaj, az egyik – nem viccelek – Bécstől Linzig telefonált szünet nélkül, pedig az is csak 170 km, azaz 2, 2,5 óra. Utána már lazult a rendszer. Leszámítva a kallert, aki kétszer is szabályosan ránk törte az ajtót.
Sok örömöt okozott a mögöttünk utazó társaság is. Akkora hangzavart okoztak, mint egy harckocsis oszlop, és igen sokáig bírták gőzzel. Én nem aludtam egyig, úgyhogy zenehallgatás közben elég sok mindent láthattam. A csúcsot az a srác vitte el, aki feltehetőleg már részegen egy WC-papírból készült turbánnal a fején parádézott végig a vonaton. Ezen felül volt egy fazon, aki se szó, se beszéd befeküdt mellénk a kabinba, és ott aludt. Laza.
Koblenzbe fél óra késéssel érkeztünk meg. Még mindig volt három és fél órák, míg jön értünk az autó. Végigsétáltunk a városon, ittunk egy kávét. Ja, meg írtam képeslapot, meg Bibliát olvastunk az egyik téren.
A helyszín egyébként jó, és az emberek is kedvesek. Az első játékunk is jól sikerült határozottan. Még meglátjuk, mi lesz.
