Mit lehet mondani egy olyan napról, ami azzal kezdődik, hogy az ember nem bír felkelni. Aztán mire mégis sikerül, rájön, hogy a holnapi vizsgára nem tud tanulni, mert azt hiszi, tudja, aztán úgyis kiderül, hogy nem. Ebben a pillanatban belép az Öcsém, aki már egyébként is felhívta magára a figyelmet előző nap azzal, hogy képtelen volt egyedül elvonszolni a fenekét az 500 méterre lévő McDonaldsba. Mikor kirugdostuk, volt pofája összeszedni magának egy német turistacsoportot, akik fizettek neki két sajtburgert, mire a pénztáros is megdobta egy ajándék krumplival meg egy fagyival. Vagy fordítva, és vagy valahogy hasonlóan. :-) Fene a gusztusát :-D Szóval az alap megvolt. Szegény majdnem leszúrtam, amikor elkérte a kést. Nem volt direkt... Szóval osztott egy jó darabig, megalapozva a mai napot.
Évi erre érkezett meg, határozott jó kedvvel. Csípőből felvetette, hogy elmehetnénk úszni, az ilyen ajánlatokat az ember meg nem utasítja vissza. Szóval a délutánt ott töltöttük volt - ilyenkor mondja az Öcsém mindig, hogy rászoktam az erdélyi magyarra, pedig csak a múltban való befejezett cselekvést kivánom kifejezni (német mintára), amire a mai beszélt magyar nyelv nem igazán alkalmas, mivel a jelenséget nem kódolja. Nem baj. ;-) . Jól éreztük magunkat.
Most meg telefont várok, és lazulok. Most már nem akarok tanulni, sztem nem is fogok. Holnap fel kellene kelni valami emberbarát formában, mert el kellene menni vérvételre. Nem gond, elfér. Sajnos ez esetleg fél hatos kelést jelent... :-(
Mátéval okosítottuk egymást az elébb. Évi lent volt, mire Máté - nem tudom mitől vezérelve - megszabadult attól a gondolattól, hogy minden háború a nők miatt kezdődött, és különben is, el se tudjuk képzelni, hogy már egy e-mail is mit tud okozni. Gondoljunk például a trójaiakra. Mire én: "persze. Az egész azzal kezdődött, hogy ellopták Meneláosz laptopját..." Szóval elvagyunk. Holnap vizsga :-)