Kezdjük az alap-csapásokkal. Ha csak csoda nem történik, irodalomból fogok államvizsgázni. Ez nem jó, ellenben nagyon rossz. A blogolás nem számít irodalomnak, ezen kívül pedig csak erősen receptív jelleggel beszélhetünk irodalomról az én esetemben. Sajnos. Szívesen olvasok, meg olvastam, de ez sajnos nem elég a vizsgához. Szomorú. Anyám közölte, hogy majd tanulok. Egy fenét...
A másik csapás nem is indult csapásnak. Úgy tűnt, kapok munkát, lengyelt kellene fordítani. Csak számlaképesnek kell lenni. Hát sebaj, megkérdeztem, melyik nyomtatvány, hogyan, satöbbi. Hát nem ilyen egyszerű. Tegnap hat órát szenvedtem a nyomtatvánnyal, kikészítettem az összes körülöttem élőt. Ez nem szép dolog. Sőt, itt-ott káromkodtam, mint egy kocsis, ami szintén nem szép, de keresztény emberhez sem méltó dolog. Szóval most szégyellem magam.
ELLENBEN:
Kedves sorstársak, akiket azzal vert meg az élet, hogy ki kell tölteniük a 08T101-es nyomtatványt. Úgy van kitöltve jól, ahogy gondoljátok. Csak elsőre nem lehet feladni ABEV-vel. Úgyhogy vigyétek szépen be a nyomtatványt a hivatalba, és ott még örülnek is nektek. Na meg idegeskedni se kell... :-)