Na szóval ez van, de az mindenképpen. Elértem a vonatot délután, bár itt is voltak néminemű nehézségek, meg kell hagyni. Enyhe meglepetéssel tapasztaltam, hogy az utam első szakaszát, amely a Balatonra vezet, a Győr-Nagykanizsa viszonylatban közlekedő SZEMÉLYVONATTAL fogom megtenni, szerencsére csak Celldömölkig. Ott ugyanis át kell szállni. Először. A celldömölki elosztó pályaudvar most is hozta a szintjét, ez alkalommal egy részeg szaki volt a szórakoztató bónusz, aki vidám történeteket mesélt az utasoknak, enyhén dülöngélve. Nade megjött a vonat, felszálltam vala.
Körülbelül Nemeskocsnál érkezett meg a mögöttem ülő kislány - lehetett vagy 5 éves - és kezdte behatóbb vizsgálat alá venni a hátizsákomat, amit egy előző életében videokártyaként - nVidia geForce 2 MX200 - működő vasdarab ékesített. Azonnal kérdezte, hogyan lehet ilyet kidobni, meg mi baja, meg hasonlók. Nagyon kis aranyos volt, az ilyen érdeklődő gyerekeké a jövő...
A következő állomás Tapolca, ahol megint csak átszállunk, de innen már csak egy rövid út vezet Balatongyörökre. Szerencsésen megérkeztem. Ez egy vezetőképző-választmányi hétvége volt. Roppant sok érdekes dologgal, meg három órai üléssel, amiben - valljuk be - elfáradtam. Szépen ki is sütött vasárnapra a nap. Legalább ennyit.
Visszafele nem történt semmi, leszámítva, hogy az alulképzett jegykiadó a Nyugatiban rosszul adott jegyet, úgyhogy szívtam a vonaton, mint a torkosborz. Mehetek reklamálni...
IC-vel jöttünk vissza, és MAJDNEM sikerült végignézni a Good Bye Lenint, most már csak az utolsó harminc perc hiányzik. Meglesz ez holnapig, érzem. Bevonszoltam magam a koliba, és kipakoltam a hátizsákot, majd irány vásárolni. Eredmény: ugyanannyi cuccot vette, térfogatra, mint amire egész hétvégén szükség volt. Most meg blogot írok...
Akit a hétvége elmozdulása érdekel, mellékelek egy kis ábrát:
