Hát így van. A hétvége hamisítatlan vizsgaidőszak-feelinggel telt. Tanultunk, főztünk, és húztuk egymás agyát. A nagycsaládos étkezés már nem újdonság, 5-en ettünk együtt a hétvégén.
Vasárnap Éviék elmentek úszni, ehhez felkeltek reggel hatkor. Barbárok. Én tanultam: elkészült a forgatókönyvem, aktívan elmélkedtem a pedagógia-töprengőm mibenlétén, befejeztem a német újraegyesítésről szóló bemutatót, meg sokat tanultam irodalomra.
És így lőn vala a hétfő:
Reggel fél tízre érkezék vala az Campusra a Múzeum Körúton. Leadám vala a könyveket, melyeket jogtalanul, de a könyvtár által jóváhagyva bitoroltam volt a hétvégén, majd a hamisítatlan vizsgadrukkban úszó D-épület felé irányítottam vala lépteimet, ahova néhány percen belül meg is érkeztem. És megírtuk vala az irodalom próbavizsgát.
Féltem, hogy úgy néz ki majd a dolog, hogy megkapjuk a feladatlapot, jót röhögünkmagunkon, majd felállunk és távozunk. Nem így történt. Minden kérdésre tudtam válaszolni, és erős eséllyel jól. Az egyedüli aggályom abban rejlik, hogy első félévben az irodalomvizsgának hasonlóan sikerült nekifeküdni. Annak is egyes lett a vége. Pedig nagyban feldobná a vizsgaidőszakomat, hogyha ez most meglenne - akkor lenne egy szabad 20-ám.
Most még kettőre megyek Prezentálni a "Berlini ultra-muzsikusok" című korszakalkotó művemet, melyet mérvadó elemzők (én) német nyelvű szennyirodalomnak minősítenek.
Ezen felül hatkor prezentálom a német újraegyesítést, habár történészek még mindig azt merik állítani, hogy ez már megtörtént 1990. október 3-án. Ő bajuk.
Szóval elkezdődött. Churchill azt mondta: "Ez nem a vég kezdete, ez a kezdet vége". Yoda mester pedig így szólt: "Begun, the Clone War has..."
