Kezdem határozottan élvezni ezt az újfajta élet és mozdulatszervezést. Eldöntöttem, hogy ma elmegyek konferenciára. A "Légy LED" című ifjúsági konferenciára, "hogyan világítson a keresztény ember" címmel.

És akkor megállt az idő, sőt, elindult visszafelé. Felrémlik egy napfényes április 1-jei reggel a Sváb-Albon. Kissé még hideg volt, a résztvevők a helyi CVJM-Haus előtt kissé kómásak, de jókedvűek. Beszálltunk a kisbuszba, és irány Unterweissach, egy ifjúsági rendezvény, amely "PowerDay" névre hallgatott. Volt ott is előadás - több is - áhítat, éneklés, közös játék, evés-ivás, mindenféle érdekes. Kellemes emlék volt, jól éreztem magamat. És elgondolkodtam, ilyen létezik-e itthon is. Létezik.

Egy másik napon - nem volt napfény, csak hideg, azaz ma reggel - felkeltem, mosdás, az összes többi módszer. Felültem a biciklimire - most nem volt VW-Busz - és a csepergő esőben elindultam a Kiscelli útra. Megérkeztem. Ott sikerült megállapítanom, hogy a záram kulcsát otthon hagytam,tehát a járgányt is be kellett tenni a házba.

Az ifisek utánam érkeztek kb. 15 perccel. Megint elszámoltam az utat. Nem baj. Viszont ahogy beértem, hirtelen elkapott a nosztalgia, miszerint: "Én ezt ismerem valahonnan. Csak miért beszél itt mindenki magyarul? :-)".  Szóval, ez dobott egy sort a napon. A sok kedves ember, akivel megismerkedtem, szintén. Szóval jó. Csak menjen a dolog.

Most este álmos vagyok. Sütöttem kolbászt, olvasok, és próbálok majd pihenni...