Itthon vagyok. Már egy darabja. És megint nem loptam a napot.
Kedden hazaköltöztem Pestről. Fárasztó volt, nagy kör, de sikerült. Este még lazultunk egy sort, aztán alvás.
Szerda reggel kelés négy negyvenkor, irány Płock. Kisteherrel, nagy meleggel. Ettünk Szaszłykot, most csak nyolcvan dekát. Öregszünk. 750 km-t letudtuk, kis család nem örömködött velünk sokat, mert dolgunk volt.
Csütörtök: kelés három negyvenkor, irány Kielce és haza. Az csak 870 km. Rázós út volt. Évit vitték kórházba. Elegem van. Este szétraktuk a vasakat, az jó. Megittam egy sört. Az is jó. Busszal jöttem haza. No Comment... Kiábrándító erre hazajönni... :-(
Péntek. Irány a kórházba randizni. Fene a gusztusát, hogy ez így műxik. :-) Felraktam a gyerekeket a vonatra. Szerencse, hogy követtem az eseményeket, mert a németekig nem jutott el, hogy ma érkeznek. Időben korrigáltunk. Pakoltam, meg voltam ügyet intézni. Nem szeretem én az ilyet. Aztán jött az este. Én délután szunyókáltam, közben Leszkó felhívott, hogy Pesten vagyok-e. Gyomorból közöltem, hogy igen. Mikor nyolckor felébredtem, tudatosult, hogy PEDIG NEM. Ez már a leépülés csúcsa. Azóta lazulok. Holnap megint kórház. :-)
