Igen, ez is volt. Nem úszom meg. Srácoknál összetört az ablak a szobában - nem ők törték össze! - és szerelték ki a keretből. Egy nagy darab üveg az egyik kezére esett, és szép sebet ejtett rajta. Egy pár órával az eset után összefutottam a gyerekkel, és felvetette, hogy lehet, hogy meg kéne nézetni a kezét az elsősegély-sátorban.
Itt kezdődött a bonyodalom. Szerencsére beszéltek lengyelül a sátorban, sőt, bevallom, erre erősen építettem, nem vagyok benne biztos, hogy angolul irodalmi szépséggel vázoljam Jeti barátom problémáját. Szerencsére Ania - így hívták a szanitécet - anyanyelvi szinten értett lengyelül - mert neki az - és tudott rajtunk segíteni. Röviden, tömören elirányított minket a kórházba, sőt a térképét is ideadta, hogy biztosan odataláljunk.
Odataláltunk. Sajnos ki volt írva, hogy ha nincs EU-egészségbiztosítási kártyánk, akkor mehetünk a fenébe. Jeti pedig otthon hagyta. Úgyhogy választottuk a teljes árat fizet opciót, és nekivágtunk a nagy kalandnak. Cseh szókincsem az egészségügyi szakterületen nem mondható tökéletesnek, sőt gazdagnak sem, úgyhogy keményen verejtékeztem, míg elmagyaráztam mindent, sőt, a lakcímkártyára is közöltem, hogy az a stale bydlisko - ezt egy viccből tanultam meg - sőt, hasznos ötletekkel is szolgáltam a kezeléshez. Teljesen korrekt volt az orvos is, a nővérke is. Sokat mosolyogtak, és szemmel láthatóan örültek nekünk. Vagy kiröhögték a hülye magyart, de én inkább optimista vagyok. Teljesen emberhez méltó ellátást kaptunk, kétszáz koronáért (kb. 2000 Ft) ez nagyon jó. Az orvos díjazta az ötletet, hogy a kötözött kézre gumikesztyűt húzzunk, hogy nehogy már baj érje a sebet. Sajnos kesztyűt nem kaptunk, de sebaj.
Ezután már csak egy gyógy-McDonalds kellett Jetinek, amit meg is kapott, nagy örömmel állapítván meg - részemről nem különben - hogy Csehországban még mindig lehet Tasty-szendvicset kapni. Tök jó. Jóllakva tértünk vissza a fesztivál területére, készülve a további kihívásokra...
