Lassan kezdek fellélegezni, és miközben Évi telefonál haza, én vidáman szopogatom az utolsó pohár rum-kólát, és időt szakítok arra, hogy beszámoljak a hétről.
Kezdeném azzal, hogy gólyahét van. Illetve volt. És ebből persze nem maradhatunk ki mi se. Évinek ráadásul ezen a héten még nem kellett annyit tanulnia, úgyhogy jutott ideje neki is részt vennie a dolgokban.Hétfő este palacsintasütés volt. Hát nem mondom, alapvetően én se várnám el a 18 éves lányomtól, meg a fiamtól se, hogy tudjon palacsintát sütni (áááááááá!), de ez azért vicces volt. Pláne, mert kölcsön kaptam egy kamerát, és vidáman vettem filmre, ahogy palacsintát gyárt a csapat. Jó kis anyag lett, szó se róla.
Aztán gólyajáték. Mi megint a jól működő Dani-Máté-Én vonalra építettük a koncepciót, így jött létre Jani hathatós támogatásával a Kumarin orosz maffiozó-család. Szerda este leforgattuk a bevezető filmet - kicsit álmosak voltunk másnap - csütörtökön pedig eksön! Jók voltunk. Nem tudom, felismerhető vagyok-e az alábbi képen:
Ez van.
A péntek esti gólyabálon pedig a szokásos zenei segédüzem - erősítő-üzemeltetés volt a sorom. Felvettem a koncertet is, majd részleteket talán később közlök. Az se volt rossz.
Szombaton pedig Gőzmozdony-Találkozó. Elöljáróban álljon itt egy kép, amit egyúttal a magyar-lengyel barátság margójára is szánok sok-sok szeretettel:
Az összes kép pedig megtekinthető itt - Mátéval készítettük őket.