Mátéval az elmúlt hetek megterhelő eseményeinek a tükrében ma délután csoportos garázdaságra ragadtattuk magunkat. Méghozzá nagyon csúnyán. 

Kezdődött az egész azzal, hogy valaki még valamikor a múlt héten közölte, hogy látott beszaladni egy egeret mihozzánk. Ez már nem kedves dolog, mert hirtelen nagyon kezdtük érdekelni a gondnokságot, meg ilyeneket.  Ez alapesetben sem kellemes dolog, mert általában sűrű, és fenyegetéshangú, takarításra való felszólításokat szokott jelenteni. Máté viszont toppolta a dolgot azzal, hogy közölte, az éjszaka farkasszemet nézett az egérrel, és az egér beszólt neki. Azon nyomban a tettek mezejére kellett lépni.

Annak idején, azon a nyáron amikor megismerkedtem Évivel, sátortáborban szembesültem ugyanezzel a problémával. A szomszéd sátor egyik kis lakosa néhány napig vígan édesgette a kajáját, amit otthonról hozott. Azt a táskát egy az egyben kidobtuk, mert kezdtek nyüzsögni benne az egerek. Bennem pedig felébredt a felelős gyermekfelügyelő, és arra a következtetésre jutottam, hogy tulajdonképpen hivatali kötelességem megelőzni az egérinváziót. Szóval sűrűn bocsánatot kértem a petróleumlámpától, és a tüzelővel egy kicsit belülről körbelocsoltam a sátrat, ahogy David Attenborough is csinálta valamelyik filmjében. A petróleum ugyanis kigözölgései okán távoltartja az apróbb élőlényeket. Tény, hogy nagyon drukkoltam, hogy be ne lobbanjon, de sikerült, tíz napig egérmentes volt a terület.

Szóval kipakoltuk a szobát. Kezdtük a rituális "hűtőszekrény fürödni megy" akcióval, amelynek keretében egyúttal le is olvasztottuk a vén harcost, lényegben röpke öt perc alatt. Azután sorra került a többi ovjektum is. Én a fellmosóvízbe a biztonság kedvéért kevertem egy kis pálinkát is, és a fentiek ismeretében sok fáklyaolajat, hogy minden rendben menjen. Az akció sikeresnek volt mondható, mert a levegőt mi se bírtuk elviselni egy darabig a szobában...