Hééééééééééllllllllllllllllllllllllóóóóóóóóóóóóóóóóóó mindenkinek, és áldott, békés húsvétot! Nagyszerű érzés újra itthon lenni, az ágyamban feküdni/ülni, és itthon gépelni, miközben szól a rádió, álmos vagyok, és mélységesen elégedett.
Szóval az egész ott kezdődött, hogy a legutolsó bejegyzésben - lásd Funkstille - közöltek értelmében felkeltem pénteken reggel fél hétkor, megreggeliztem, és elkezdtem kaját csinálni az útra, meg becsomagolni azt, ami eddig kimaradt. Elkészültem, elbúcsúztam Danitól, aki még mindig az ágyban feküdt - jelzem, nyolc óra volt már - és elindultam. A Keletibe pillanatok alatt megérkeztem, a többiekkel egyetemben. Kerestünk magunknak helyet, csak azt nem néztük meg, hogy foglaltak-e. Ezzel kezdtünk szívni Bécsnél, mert jöttek a foglalt helyek tulajdonosai, úgyhogy álltunk. Néhány száz kilométer végül is nem olyan vészes, meg a jó társaság különben is kárpótolt érte. Ja igen! Aki a MÁV-ot fikázza, gondoljon arra, hogy a helyzet nyugaton se sokkal jobb, a Deutsche Bahnnál volt valami bibi, úgyhogy a vonat késett háromnegyed órát. A probléma, hogy ezzel a csatlakozást is lekéstük Frankfurtban, úgyhogy gyorsan át kellett szervezni a rendszert, Koblenzig mentünk, és egy átkaroló hadművelettel onnan mentünk Kaubba, ahol már vártak minket. Irány a Lindenmühle, alvás, oszt hajrá. Elég hideg volt, hálózsákom meg nem, úgyhogy fáztam rendesen. Életemben először aludtam kabátban. Folyt köv...
