Szegény Öcsém ki van akadva, hogy nekem késő van ilyenkor este. Pedig annyira nem durva a helyzet. Ő ilyenkor még tanulni szokott szegény, mert harmadikán vizsgázik. Gondolom Évi is valami haosnlóval múlatja az időt, ő is harmadikán vizsgázik. Mint a mellékelt ábra mutatja, én nem. Én aznap orvoshoz megyek, meg két napra rá Lengyelországba. Remélem, a össz izgalmat az új szlovák autópályaszakasz jelenti majd, és nem a karambol, vagy valami egyéb jelenség. Elég jó fantáziám szokott lenni, de most inkább nem jut eszembe semmi olyan, amit szívesen kipróbálnék útközben...
Az első ünnepnapot - 25.e - Patonán töltöttem Apukámmal. Ettünk, meg filmet néztünk - ünnepi műsor = Winnetou - szabadon maradó időben beszélgettünk, meg a kutyát hajkurásztuk. Meg blogoltam. Egyébként nyugisan telt a nap, pihengettem.
Második ünnepen Pesten voltunk. Anyám mindenáron ragaszkodott hozzá, hogy busszal menjünk. A tömegjelenségre nem volt felkészülve, én hiába beszéltem. Végül is volt helyünk, nem volt semmi gond, ami azt a tézist hivatott alátámasztani, hogy vannak jó arc nyugdíjasok is - például a nagyszüleim. De a legtöbb - a buszon leginkább ilyenek vannak - akkora lendülettel veti magát a buszra, hogy ahhoz képest - ahogy később jókedvű családi körben vázoltam - a Normandiai Partraszállás viszonylag szelíd Jamboree lehetett. Békés családi Assemblyt csináltunk a (magyar) Nagybácsimnál, és roppant jól éreztük magunkat. Az ebéd nagyon finom volt - hálaadási pulyka - krumpli, saláta, meg valami ótvar mennyiségű sütemény. Meg leves, und zwar kétféle, halászlé (elmaradhatatlan), valamint gombakrémleves, levesgyönggyel, ami a magamhoz hasonló kulturálatlan egyedeknek címezve: azt a kis zsemlekockához hasonló nyavalyát jelenti, amit a menzán, meg annál igényesebb helyeken szórnak a rántott levesbe és nagyon finom. Szóval tanultam egy új szakkifejezést.
Nem ez volt az egyedüli. A sok elmesélt családi - és nem családi - esemény során is bőven tanulhattam új kifejezéseket, meg fordulatokat. Közben zabáltunk. Nem kicsit, ellenben nagyon. Ami egy jó dolog. Anyám kapott egy bazinagy lámpát, meg kellene végre nekem is vizsgálnom miféle. Nem mintha lakberendezővé lettem volna - bár olyat még nem csináltam, érdekes lehet - csak mostmár szeretném tudni, mit cipeltem haza. A dolog ugyanis úgy történt, hogy a busz még csak elhozta Győr Központi Buszpályaudvarig (ZOB, barátai számára csak Parasztelosztó), onnan viszont a Kisalföld Volán Zrt. kétes jóindulatára volt bízva a helyi közlekedésben. Mivel második ünnepen még egy közlekedési vállalkozótól se lehet elvárni, hogy húsz percnél sűrűbben járassa a buszait vidéken, miután rendeztem soraimat - ergo felfrissítettem az ismeretsget egy bizonyos helységgel a ZOB-n - karjaimba kaptam ezt a kis csomagot, ami nem is volt annyira kicsi, és a magas homlokat hűsítő széllel dacolva - nem is volt szél, csak hideg, az viszont betyár - elindultam haza, miközben válogatott bölcsességekkel szórakoztattam anyámat. Mire hazaértünk, nem tudtam, hogy csak szimplán meghúztam-e a karomat, vagy rosszul vagyok. Nem baj, hamar kezeltem magamat.
Ma reggel majdnem kipattantam az ágyból, azaz sikerült kivonszolnom magamat. Elmentem meghúzatni az új órám szíját, ettem, aztán mentem Évi elé. Lejártuk a fél várost, aminek úgyis itt volt már az ideje, hiszen mindketten elég régen jártunk itt. Ami összességében elég szomorú, mert mindketten végső soron őslakosok vagyunk. Miután leszállítottam a barátnémat a szüleinek, ötlött eszembe, hogy a képek, amiket hozott, nála maradtak. Ezért forróra tárcsáztam a telefonomat, majd anyám harci ménjén (=bicikli) elindultam a leány után, hogy összeszedjem a képeket. Mert ha már elhózta őket, akkor meg is fogom nézni! Uff, én beszéltem! Szóval ennek következtében nem csak Évit, hanem öccsét is próbáltam szórakoztatni - több kevesebb sikerrel - míg a szülők megérkeztek. Akkor szélnek eresztettem magamat anyám járgányával, aminek vannak furcsa tulajdonságai. Nem lehet neki odalépni, mert recseg, váltani nem lehet rajta, mert recseg, stb. Fék detto. Olyan érzés vele közlekedni, mintha valaki a Győr-Budapest távot akarná az M1-esen megtenni, végig hármas fokozatot tartva... De épen hazaértem.
Holnap egy nap késéssel megünnepeljük Cezary napját. A magyar utónévjegyzékben nem szereplő nevet édesapám viseli, de neki szabad, Lengyelországban a név létezik, sőt használják. És hogy ne legyen egyszerű dolga, Évit is kiviszem, hogy mindketten felmérjék a viszonyokat. Cseles lesz....
