Ami magyarul (?) kiolvasva azt jelenti: home again, ergo itthon vagyok.
Arról szól a dolog, hogy szerda este voltunk IKEÁban. Vettem sokmindent :-). Lámpát, termoszt, fogast, ceruzatartót, meg ilyen kedves apróságokat. Meg tejhabverőt. Vissza villamosoztunk. Én egész este úgyéreztem magamat, mintha átmenet lennék egy apuka és egy házmester között. Menedzselni kellett a kis rámbízott "családot", Évit, Brigit és Mátét, valamint nemutolsósorban jómagamat. Az Én Drága Barátnőm (=Évi), azzal élte ki magát, hogy beszerzett egy rikítóan türkizkék színű, számomra ismeretlen fajba sorolható (incognita incognitus?) állatot, ami leginkább a tegnapi ebédem és egy dinoszaurusz Darwin legmeredekebb elképzeléseit is meghaladó evolúciós mellékvágányára emlékeztet. De nagyon aranyos. Miután eldöntöttük (-tük?), hogy a kis drága velünk jön, helyet foglalt a kezemben ill. vállamon utazó nagyon szexuális (=sexy) sárga színű műanyag szatyorban, amiből kikandíkált a kis feje, és roppant vidáman szemlélte a többi bevásárlót. Nem baj, egyszer az Óvoda is bezár, indultunk tovább... A kandikálást a 3-as villamoson is tartotta a kis állat, a zuglói lakosság legnagyobb örömére. Az enyémre nemkülönben.
A csütörtöki nap a naplopás jegyében telt. Felkeltem tízkor, ettem, pihengettem, megsütöttem az ebédemet. Amivel pont úgy végeztem, hogy megenni már nem maradt időm, mert kimentünk Évi barátnője (=Barbi), és az ő barátja (=Zsolti) elé a metróhoz, hogy biztosan megtaláljanak minket. Roppant jól szórakoztunk, újult erővel sikerült nekivágnom a családmenedzsmentnek, ezúttal a saját, valós családoménak. Meglátogattam a nagymamámat, majd a nagybátyámékat. Itt küldetést is kellett teljesíteni: szerszám kell a tegnapi fogas felszereléséhez. Máté ezt a feladatot nagyvonalúan átengedte nekem, én pedig a szokott professzionalitással láttam neki a dolognak: eltettem a bérletemet, és bíztam benne, hogy a nagybácsim tud nekem célszerszámot adni. Miután a szokott kitérők után mindkettőnkben tisztázódott, mit is akarok, megkaptam a szerszámot, csavarokat, sőt, ezek felhasználásához gyakorlati jótanácsokat is. Mindezt elcsomagoltam, elbúcsúztam, felhívtam a ma már emlegetett Drága Barátnőt, és vázoltam neki, hogy háromnegyed órán belül számolhat velem, és lesz szíves lejönni a szobába, hogy felszereljük a fogast, mielőtt Máté visszaér. Az elképzelés nagyon is indokolt. Mátéval mindketten bölcsészek vagyunk - ill. remélem leszünk egy szép napon - és ez, vagy csak a beálítottságunk hihetetlenül meg tudja nehezíteni bárminemű reál, mondhatni műszaki profilú feladat végrahajtását. Kettőnk közül magamat ítéltem alkalmasabbra a feladat végrehajtására, és Évi műkedvelő segítségével neki is feküdtünk a dolognak - illetve az ajtónak - és második próbálkozásra sikerült is rögzíteni az ovjektumot az ajtóra. Ennyit.
Ma hazajöttünk, megint csak Barbiékkal, ami nagyban növelte az életenergiámat. Szükség is volt rá, kis KIÉ-seim is nagyon elevenek voltak, úgyhogy oda már felpörögve kellett megérkeznem. Sikerült. Évi tanul, én KIÉztem, majd ezen kívül értelmes dolgokkal, pl. blogolvasással töltöttem az időmet. Holnap meg megyek Patonára...
