Nincs mit szépíteni a dolgon, elbuktam. Az éjszaka valami aljas vírus levert a lábamról, mint bantu-négert a mocsárláz. Először a kisudvart tiszteltem meg egy méretes vörösfarkúval, utána már eljutottam a WC-ig. Evés gestrichen, egész napos program szintén. Úgyhogy aludtam egész nap. Este, az Utolsó Vacsora emlékére csináltunk egy kis közös csendességet, ahol fel lehetett készülni az Úrvacsorára. Nagyon örültem, hogy az alkalom vezetője úgy hirdette meg hogy mindazokat, akik hiszik, hogy Krisztus az ő bűneikért halt meg, nos mindazokat szeretettel várja. Sőt, egy másik tanulságos történetet is hallottam, illetve most jutott el a tudatomig: másokért, mások helyett is lehet egy határig hinni. Erről szól valahol az a történet, amikor kibontották a tetőt a béna barátai, és leengedték Jézushoz azt a szerencsétlen beteget.
Egyébként meg határozottan jobban érzem magamat. A húsvéti elmélyedés, elgondolkodás megint dobott egy sort az egyébként itt-ott viharvert hangulatomon. Évente egyszer – sőt, néha többször is – szükség lenne ilyesmire. Az estét lényegesen jobb kedvvel sikerült zárni.
Valahol hatásos jelkép az, amikor Nagypéntek előtt az ember egy lapra írja fel, amitől szeretne megszabadulni, és utána ezt a lapot bedobja egy kartondobozba, majd utána ezt a dobozt elégetik. No comment...