A hétvégén tudatosult bennem, hogy Apa, teljesen rajtaütésszerűen elhozta Babciát Magyarországra (Babcia = lengyel nagymama). Értesültem a tényállásokról, és mivel tegnap délutánra nem volt semmi tervem, úgy döntöttem két legyet ütök egy csapásra. A biciklim ugyanis még mindig kint volt Patonán. Ergo:
Felpattantam a buszra, és kihúztam Patonára. Két nagy puszi Apának és Babciának. Rövid mondatokban vázoltam Apának viszontagságaimat, majd gyakorlatlan, ámde ép lengyel mondatokban ugyanezt Babciának. Szerintem egész jó voltam. ;-) Aztán egy "könnyű kis uzsonna" á la Pedro Lorenzo. (Tudjátok, az Óriás, akinek egy obszervatórium heti készlete elég uzsonnára...). Szóval, fél rúd kolbász, fél kiló paradicsom hagymával, borssal és sóval, két akkora karéj kenyér, hogy ha egyébként meglátom, elfutok, kis sajt, sonka, kolbász, és egyebek. Babcia kívételesen nem kérdezte meg, hogy elég lesz-e, csak hogy jóllaktam-e. Nem nagyon válaszoltam, akkor még nem sejtettem a rám váró veszedelmet.
Szóval felszereltem a biciklit, és elindultam. Apa kiengedett, és húztam hazafelé. Meleg volt, tűzött a nap, és Patona belterületén szembeszél volt. Az útról annyit, hogy - időközben kiderült - 16 km, töltésen. Felhajtottam a töltésre. Akkor már gondoltam, hogy esetleg nem volt életem legbölcsebb ötlete, hogy ennyit ettem. Félúton már erősen gondolkodtam azon, hogy a közérzetemen erősen javítana egy kiadós hányás, bár akkor nem tudok hazamenni. Szóval teli gyomorral lehúztam az utat, összességében nem rossz átlaggal, a 16 km-t 41 perc alatt húztam le, tehát háztól házig valószínűleg kicsit hatékonyan közlekedtem, mint a busz. Ez van. Viszont nem nagyon tudtam utána mozdulni, sőt, inkább kihagytam a vacsorát is, kis családom legnagyobb örömére. De már jól vagyok.
Végül is stílusos nagymama uzsonnájával kiütn magamat. Inkább, mint valami szesszel. :-D
