Visszatérve a reggeli összképhez, volt ma még egy vízióm, amit nagy röhögés követett az egyetemen, amikor elmeséltem. Az előidéző, mondhatni stimuláns az volt, hogy a vizsgáztató prof késett vagy negyven percet, mert sztrájkolnak a vasutasok, és nem tudott bejönni vonattal. Kocsival Pesten meg... áh, hát hagyjuk. Szóval megjelent előttem egy kép, miszerint vasutasok lógnak a Nyugati homlokzatán. Ennyit a potitív beállítottságról. Azt azért megjegyezném, hogy fontolgatom, hogy pénteken kimenjek a Nyugatiba a kollégiumi lepedővel, amire idő közben feltaggelem, hogy "Éljen a haza, menjetek haza", és kiakasztom valahol a pályaudvaron. Csak hogy a sztrájkolók érezzék a társadalmi támogatást.
Továbbá, áldozattá váltam a mai napon, és még örültem is ennek. Bevallom, általában - nem csak Magyarországon - inkább én szoktam gyanútlan lengyel turistákra lecsapni, és megkérdezni mi van velük. Hát ma fordítva történt, és erre nem voltam felkészülve. Történt pedig, hogy bementem vizsgázni, és a Professzor Úr megkérdezte, hogy mit tudok a századforduló irodalmáról. Hát elkezdtem hebegni Hofmannsthalról és a Der Turmról, valamint annak a lengyel hátteréről, valamint, hogy ez hozzám miért van közel. Mire a Professzor Úr közölte, hogy a társalgást akár lengyelül is folytathatjuk, mert hogy ő is lengyel szakos. De most őszintén: ez is kissé apokaliptikus vízió, ha lényegében a német szakon szóllítanak le lengyelül, nem? Szóval megvolt a mai jó pont is...