Azért örülök, hogy a tegnapi bejegyzésem nem volt teljesen hatástalan, Lublin Kollegina úgy tűnik, határozottan jót derült rajta.
A mai napot inkább gladiátorokhoz méltó küzdelemmel töltöttem. Máté szecessziót követett el, és kivonult a szobából, haza néhány napra. Nosza, megragadtam az alkalmat, és Kehrwochét* tartottam. Kivittem Jani hathatós közreműködésével a hűtőszekrényt a fürdőbe, ahol is kivakartam belőle mindent. Szegény még mindig azt heveri ki, éjfélkor majd vissza is dugom az áramba, a fejleményekről még tájékoztatok. Ha pedig nem jönnék vissza, a végrendeletem...**
Ezen kívül felmostam kétszer, elmosogattam, kiszellőztettem, egyszóval jöhet a szobavizit.
* Szakszó a "Hogyan váljunk igazi svábbá" című értekezésből, olvasható itt. Német nyelvtudás szükséges.
** Idézet egy bizonyos regényből, ami, ha minden igaz az én becses fordításomban fog megjelenni valamikor...