Ami a magamfajta idealistának kellemetlen a munkában, az az, hogy annyira személytelen. Telefonál egy néni, érdeklődik, és mesél. Elmondja, hogy pechhe van ezekkel a cuccokkal, mesél egy másik, hogy ünnepre lesz ajándékba, és így tovább. Mind egy kis történelem, egy kis történet, és parányi darab nagybetűs Élet és Emlék. A munkanaplóba viszont mindössze ennyi kerülhet be: érdeklődés a Doubletta iránt.
Nincs ez így egyensúlyban...
