Karácsonyi Mese Tolkien szellemében
Grzegorz Wiśniewski szövegét magyarra fordította(m): én
3. rész
Csavardi Samu kritikus tekintettel szemlélte éppen befejezett munkáját. Zavarta ez az üres sarok a szalonban.
Ugyanis meghívta télre egy kupac barátját, és nem akarta, hogy a ház legszebb szobájában ne legyen teljes a szecessziós bútorzat – a nagyszülőktől örökölt kredenc meg ugye megadta magát az ősszel.
Legkisebb leánykája kitalálta, hogy tegyenek oda valami növényt. Szerette a fenyők illatát, úgyhogy megfogott egyet a kertben, és egy vödör földbe állítva betette a szobába. A kemence melletti sarokba állítva egész jól mutatott, és szépen eltakarta a kredenc után maradt helyet. Pláne amikor a gyerekek kitalálták, hogy a fácskát díszítsék fel zsinórokra akasztott édességekkel, dióval, papírból kivágott figurákkal, sőt a végén még tortára való gyertyákkal is. Egész használhatónak tűnt. Legvégül Samu egy nagy papírcsillagot rakott a fa tetejére.
Hátralépett, és még egyszer megnézte. Hát... lehetett volna rosszabb is.
- Apu! De szép... - kiáltott fel Fiona, odaszaladva hozzá. - De szép! Csinálunk ilyet jövőre is? Ugye csinálunk!
- Persze, kicsim – válaszolt Samu, habár tisztán látta, hogy egy ilyen kretén hagyomány sehol sem fog elterjedni a civilizált világban.
Rozi, Samu felesége éppen egy nagy darab, külön erre az ünnepi alkalomra készített tölgyfa-asztalra rakodott tálakat.
- Végeztetek? - kérdezte mosolyogva. Odament, és megcsókolta Samut. - Akkor üljetek le. Pippin és Trufa elég éhesnek tűnnek – tette hozzá, és visszaindult a konyhába az utolsó fogásokért.
Samu megállt az asztalfőnél, és végignézett a vendégeken. Tuk Peregrin négy gyerekkel játszott rabló-pandúrt a földön. Borbak Trufiádok pedig elgondolkodva pipázott, miközben vidáman dülöngélt a hintaszékkel. Zsákos Bilbó és Frodó pedig csendesen beszélgettek a szoba szemközti sarkában.
Valóban – Samu háza már rég nem látott ilyen híres vendégeket.
- Kedveseim – kezdte, kezét a szék karfájára téve. - Egyetek. Örülök, hogy ilyen hosszú idő után szakítottatok egy kis időt, hogy meglátogassátok szerény otthonom. Ezért is örülök annyira, hogy vendégül láthatlak benneteket.
- Én csak még egyszer szeretnélek benneteket emlékeztetni – szólalt meg Zsákos Bilbó a sarokban – hogy megígértétek, hogy senkinek sem szóltok erről a találkozóról. Egy szót se. Senkinek. Különösen a krónikásoknak, akik azonnal elpletykálják mindenkinek az egész világon, vagy mindjárt meg is örökítik az utódoknak... ez egy privát látogatás. Hivatalosan csak jövőre jövök el hozzátok.
- Ne aggódj Bilbó – Trufa felkelt a hintaszékből, és kinyújtózott. - A titkod biztonságban van itt. És most együnk.
Leültek hát az asztalhoz, örülve a jó társaságnak, csak Frodó maradt csendes, ritkán nyúlva valami finomság után. Javában tartott már a lakoma, amikor hihetetlen dolog történt. Felhangzott egy hangos „Ho-ho-hó”, és a kéményben megjelent egy méretes hátsó, majd hamarosan követte őméltósága piros köpenyében, amelyet fehér szőrme díszített. Előrehaladott korú volt, ami látszott is ráncos arcán és hosszú ápolt fehér szakállán. Végignézett a meglepett egybegyűlteken, tekintete hosszasan időzött a két Zsákoson, majd megszólalt:
- Szervusztok! Szervusztok! A messzi északról érkeztem, a nevem pedig Annatar, az Ajándékok Ura. Azért jövök ilyenkor, hogy a jó gyerekeket megajándékozzam, a rosszakat pedig jó útra térítsem.
Kijelentését csend fogadta. De ő nem zavartatta magát, intett a kezével, és négy apróbb lény, a már bemutatott négy esztétikai sokk letett elé egy hatalmas zsákot.
