Az a helyzet, hogy meg vagyok elégedve magammal. Kellőképpen. Bár ha közelebbről vizsgáljuk a dolgot, kicsinykét árnyaltabb képet kapunk.
Az volt, hogy elindultam bicajjal felderíteni az erdei utat Felpécre. Másodszor. Azaz másodszor indultam neki, és másodszor voltam sikertelen. Ezúttal is szeretnék arra utalni, hogy a műholdas térképeket igazán lehetne úgy csinálni, hogy ne csak a fasorok, hanem a fasorban levő, vagy nem levő út is látsszon. Szóval a fasor megvolt végig, csak az út nem. Ennek a mai próbálkozás során kétszer dőltem be. Csak. De hát aki okos, mint az a bizonyos tordai kos, aki az összes híresztelésre és figyelmeztetésre fittyet hányva becsesebbik felével, azaz a farával rohamozta meg a vályút... az ne várjon sokat. Egyúttal azt is megtudtam, milyen élmény bokáig érő frissen szántott (boronált? a fene tudja) földben tekerni próbálni. Hát maradt a gyaloglás.
Nem baj, így se voltam rossz, Tényőig jutottam el, ott is pontosabban a kocsma előtti elágazásig. Odáig a kitérőkkel együtt a kilométeróra 21 km megtett távot jelzett.
A visszaút lényegesen kevesebb bonyodalmat rejtett. Ittam, megettem egy marék szölőcukrot, kiműtöttem a bicikli hátsó áttételéből a beragadt anyagzsebkendőt - ami a zsebemből került oda, számomra nehezen értelmezhető módon - és téptem. Csanakon álltam meg legközelebb a kúton, mosakodni meg inni. A visszaút összesen volt vagy 17 km. Érdekesen nézhettem ki, mert Csanakon még a láthatóság illetve látás kedvéért egy fejlámpát is magamra erősítettem az eddigi első és hátsó lámpa mellé. Csanakon kb öt perccel előztem meg a vonatot, és komolyan gondolkodtam rajta, hogy örüljek, hogy nem kell állnom miatta, vagy sajnáljam, hogy nem láttam. Na mindegy.
A végeredmény 2óra 3 perc, 38,5 km, és ebben benne van a dzsindzsa is.
