Mi lehet rosszabb annál a felismerésnél a metróban, hogy a pestiek tényleg nem változtak semmit, és még mindig nem tudnak közlekedni? Mi bánthatha egy értelmes, funkcionálisan gondolkodó fiatal (ez lennék én) örömét annál jobban, hogy az emberek satufékkel megállnak a metróajtóban, és nem férsz fel tőlük? "Utánam az özönvíz!" lenne a helyes megfogalmazás, bár nem kimondottan jó keresztényi gondolatoktól vezérelve ilyenkor azt kívánnám, ne utána, hanem a nyakában legyen az özönvíz az ilyennek. Komolyan, ezek mintha predestinálva lennének, hogy szándékosan is jó alaposat lekenjen nekik valaki a 90 literes hátizsákkal fordulatból. És nem csak véletlenül. Ilyenkor örömmel idézem fel azokat az időket, amikor egy kiszolgált, ámde még mindig éles sarkokkal rendelkező videókártya diszítette az akkori utazóhátizsákomat. Azt tiszteletben is tartotta a csűrhe, és lehetett is vele közlekedni.
De térjünk vissza az eredeti kérdéshez. Mi lehet ennél rosszab? Megmondom: a megvilágosodás pillanata, amikor rájössz, hogy függessz ettől a helytől, mert ahogy leraktam a cuccomat és berendezkedtem, azonnal helyreállt a cukrom. Ami egy hete megbolondult. Azt hittem a tavasztól, de ezek szerint honvágya volt a piszoknak. Csak remélni merem, hogy nem az orvosom alapján lőtte be magának az otthonát, mert akkor halálomig mászkálhatok Csepelre, az pedig messze van. A fene egye meg!Gyakorlatilag biológiai függőségbe kerültem Budapesttel. És ez nem jó.
Ja, és ami még fontos: a morgásaimat innentől fogva a morgás címke alatt lehet majd olvasni...
