Pont a kemping mellett ment el a vonat. Ott lehetett ilyeneket látni. Igazán szépek, bár amikor hajnalban, legszebb álmából veri fel az embert az 5-óra valamikor induló Fehérvár-Tapolca személyvonat, Bzmot színekben, hát nem ennyire lelkes. Szóval:
Tehát vonattal mentünk Pestre. Kibuliztam, komoly harc volt, de sikerült csoportkedvezményt szereznem. Tehát, 28 főre jár 33 % kedvenc vasúttársaságunknál. Odafele átszállással mentünk, kisvonattal. Württembergi barátaimat nem zavarta a dolog, és remek hangulatban utaztak a gatyarohasztó melegben, légkondi nélkül. EJW meets Bzmot:
A költséghatékonyság kedvéért úgy döntöttünk, hogy a tömegközlekedést a lehetőség szerint minimumra csökkentjük. Úgyhogy a Déli Pályaudvarról gyalog mentünk a Lánchídhoz. Mentek ezek, mint a tankok, és sok-sok örömmel fényképeztek. A Lánchíd lábánál rövid eligazítást tartottam, majd szélnek eresztettük a társaságot. Én konkrétan - kis csapat "élén" - az Operaház érintésével egy remek kávézót fedeztem fel. Kell is az! Tök finom kávét ittam. A fiatalok tök jól érezték magukat - legalábbis úgy tűnt - és nem panaszkodott senki. Találkozó a Roosevelt téren, majd, mivel rájöttünk, hogy sok idő van, és ugyancsak költséghatékonysági megfontolásokból azt javasoltam, visszafele is menjünk gyalog, de a váron keresztül. Tehát, fiatalok Lánchídon át, Királylépcsőn fel, Várban szétnéz, majd le, a Délihez. Minden sikerült, bírták, sőt, a lépcsőn versenyt futottak fölfelé.
Érkezés a Délibe, ahol várni kellett kicsit, míg a vonatot betolták, de rendben volt minden. A három és fél órás, de ezúttal átszállás nélküli utat is jól viselte a társaság. Álmosan, de jókedvűen érkeztünk vissza Akaliba, ahol már várt a vacsora, a bisztró, és a lazulás...
