Elegem van, erőim végére érkeztem. A múltkori ajtóstul ágyba zuhanás óta nem gondoltam, hogy jobban ki lehet készülni. Pedig de.
Kedden csak túléltük a hetet valahogy. Szerdán megint festettünk, és tizenegyre értünk vissza a koliba. Ha figyelembe vesszük, hogy fél tízre mentem, akkor ez azért szép szám. De annyi előnye is van a rendszernek, hogy találtam a Boráros téren egy új Kobra-lelőhelyet, ami ráadásul olcsóbb, mint az eddigi.
Tegnap megint festettünk, kiegészítve azzal, hogy vásároltam, mostam, rendet raktam, szóval háziasszonykodtam. Segg álmos voltam megint estére.
Ma reggel bementem franciára. Eljövet otthagytam a termoszomat, remélem, valaki eltette, és visszahozza.
Most meg ülök a vonaton. Begyűjtöttem Évit, ettünk Kebabot, és jó.
Illetve jó lenne. Igaz, van helyünk, igaz, állítólag a vonat is el fog indulni. DE!!! A beszállás pillanatai is jelenthetnek kihívást. Itt ül mögöttünk egy hölgy, és eddig minden érdeklődőnek elmondta, hogy annyi problémája van, hogy bedagad a lába, úgyhogy szeretné feltenni az ülésre. Egy ****ig rakott vonaton ez alapjáraton se kellemes. Azon kívül az ilyen eseteknek találták ki a mozgássérült ülést, És láss csodát, ezen a vonaton, minden egyes szakaszban van egy! A halberstadti kocsik (AByee) ugyanis ilyen veszettül modernek.
De nem is ez a baj. Legalább ne kellene minden egyes alkalommal élő adásban meghallgatni! Ha figyelembe veszem a megszokott menetet, meghallgathatom még Kelenföldön, Bicskén, Tatabányán, Tatán, Komáromban, Ácson, Nagyszentjánoson, Győrszentivánon, Gyárváosban, és Győrben. Tovább csak azért nem, mert akkor már leszállok...
