Idén szerencsére gólyahét előtt rendezték meg a X. Közép-Európai Gőzmozdony- és Étkezőkocsi-Találkozót, így nagyobb lelkifurdalás nélkül, ellenben lényegesen kialvattabban mehettem ki a versenyre, mint tavaly. A hírek - program - már így is sok érdekességet ígértek. Számomra az esemény sztárja egyértelműen a lengyelországból érkezett élő legenda, a "Szép Heléna" becenévre is hallgató lengyel Pm36-2 - es volt. Nyilván róla készítettem a legtöbb képet, és közvetve ugyan, de neki köszönhető az is, hogy idén rekordkevés képet és filmet készítettem. Erről később. A legizgalmasabb részeket nyilván sikerült dokumentálni, szóljon erről néhány kép:
A Német Vasút (DB) egykori V200-asa, ma már nincs állományban. Ha minden igaz, az ő rokona maradt annak idején alul abban a korabeli "közbeszerzésben" (az 50-es évekről beszélünk), a népszerű NoHABokkal szemben. A kisérleti időszak alatt ő is M61-es típusjelzéssel rótta a próbaköröket Magyarországon. Egyébként nagyon szép mozdony, igazán jól mutat a két gőzös között. A Wikipedia adatai alapján nem kell szégyenkeznie, kicsit nagyobb, mint 1600 kW-os állandó teljesítményével és 140 km/h-s végsebességével jó gépnek tűnik.
A képen a volt Déli Vasút 109-es sorozatának képviselője (MÁV 302-es sorozat) látható a forgókorongon. Megjegyzendő, hogy tavaly a mozdony igen szép helyezést ért el a versenyen.
Ezen a képen a már fent említett mozdony látható (DV 109-109) látható a másik legenda, a 424-247-es mellett. A két magyar nagymozdonynak érdekes szerep jutott, a 424-es angol legénységgel vágott neki az idei parádénak, és büszkén el is hozta az első helyezést. A 424-es Magyarország egyik legismertebb és legjobban sikerült gőzmozdonysorozata volt.
Ezen a képen pedig Szép Heléna látható, a legendás lengyel Pm36-2 -es. Mint már egy korábbi bejegyzésből kiderül, a gép 1937-ben a párizsi világkiállításon aranyérmet nyert. 1800 lóerő teljesítményével és 130 (más források szerint 140) km/h-s végsebességével elég komoly gépnek számít. Chrzanówban, a Fablok gyárban építettek belőle 2 darabot, ebből az első áramvonalas burkolatot is kapott. Ugyanez a példány áldozatul esett a második világháborúnak, sosem került elő. A Pm36-2-es viszont igen, és még ma is rendszeresen továbbít vonatokat. A Varsói Vasúti Múzeum tulajdonában van, és a Wolsztyni gőzösfűtőházban tevékenykedik.
Közvetve ennek a gépnek köszönhetem, hogy itt véget ér - véget ér? - a fotósorozat, hiszen ahogy elkezdtem ismerkedni a géppel és a legénységével, igen hamar más dolgom akadt. Az történt, hogy felmentem a vezetőállásba megnézni, hogy milyen is a gép belülről. Volt fenn három gyerek, meg a gép vezére. Aztán jött egy szervező, és hevesen kezdett mutogatni a magyarul mit sem értő vezérnek, hogy hányadiknak kerül sor rájuk. Itt szelíden beavatkoztam, mondván majd fordítok. A kérdéses versenyszámok kiírását megbeszéltük, majd a szervező úr egyúttal meginvitált, hogy segítsek a zsűrizésben.
Roppant hálás feladat, ha figyelembe veszem azt, hogy másfél méter közelségből lehet mindent megfigyelni, amit a sajtósok is csak jól elkerítve, messziről láthatnak. Ugyanilyen közelségből láthattam például, amikor Szép Heléna 2 m átmérőjű! kereke kipörgött gyorsulás közben a nedves sínen. A feltett fényképeken látható, mekkora is az a kerék. Ja, és az az érzés, amikor a mozdonyból kitóduló gőz napsütéses, fényes napon esőként esik rád vissza, na az is meglehetősen érdekes tud lenni.
Álljon itt még néhány kép, meg két rövid videó, amit aznap délelőtt csináltam a parkban.
Szép Heléna oldalról. Figyeljük meg, mire lehet képes egy ilyen kerék, ha kipörög...
Itt pedig a mozdonyt láthatjuk előnézetben...
Befejezésül pedig láthatjuk gőz alatt a legtöbb versenyzőt:
